Merülés lesz-e a kasztrálás után. Vadalma , 0. szám by Gombaszögi Nyári Tábor - Issuu

Élet és Irodalom, / szám

Szeretnék sokáig élni még. Sokáig szeretnék élni még. A boldog halálig élni még. A halálig szeretnék élni még. Lesz rá időm? Lesz rá jelen? Lesz rá élet és történelem? Lesz rá jövőm? Lesz rá valóság? Zöld, arany, lila, sárga, kék, ezüst, kármin, bíborfekete, sűrű és laza árnylevelekkel beszórva szeretnék feküdni veled, meztelenűl veled zománcpikkely-tölgyfa alatt, meztelenűl veled ősidő-sziszegés erdő közepén, zöld sáska ugrana homlokodra, térdedre, emlőgombodra, szerelem előtt, szerelem után, szögletesen és hegyesen csiszolt zöldfém körzőlegyező, zöldüveg szárnyas és mirigyes szilánk, én meg tajtékos nehéz ágyékszőrödre hullatva jobbkezem ujjait a sárkánypikkelyfa egylábú szűzességét nézném, szőke hajad szétfolyva a fűben, mint szálazó, vastag, eres méz, csillagok méze, száraz folyadék.

Hogy te temess el! Ne a tűz, ne a láng csikóhal-ágaskodású vörös szemgolyója legyen sírom, a sírunk, közös hőhalál-temetőnk és csontjaim ne száradjanak temetetlenűl a kozmikus sugárzás-rózsa láthatatlan szirmai között, csontjaim, csontjaink, gyermekeink csontja, gyermekek csontja, az emberiség csontja temetetlenűl, a lábszárcsont, kis ujjcsont, koponyacsont, medencecsont, csigolyacsont, izzástól-leszopott karcsont, bordacsont.

Adj vacsorát a gyerekeknek és adj árnytalan alvás-csókot nekem.

Olvasási mód:

Verset írni, munkába menni, munkába menni, hazajönni, megmosni pihés és pókhálócsillagos lábszáraidat és lábfejeidet, rózsaszín pázsitharmat hátadat lesikálni szappanos piros szivaccsal, nézni ahogy a hátközépi keskeny vályúban pezsgő, pattogó, szikrázó buborékhalmaz-amőbaként lassan csúszik a fargolyók közti negatív fekete sarlóívbe a kövér szappanoslé, a csápos, bajszos, lepényes szappanhab, a zöld habpont- habszőlőszem folyékony gyík.

Anyámat megmosni, halott anyámat eltemetni, halott apám fekete csontjait megnézni akkor, ha kiássuk a sírt halott csontjai fölött, megcsókolni két penész-varangyos koponyáját. Szeretnék szeretni, dolgozni még. Fölkelni hajnalban, ahogy szoktam, kávét főzni, s cigarettázva elmerengni történelmén az emberi múltnak, az emberi jelennek, merülés lesz-e a kasztrálás után, akik már messze mennek, valami más lágyan-sugárzó anyagban, vagy valahol sehol, eltűnődni egyszerű, vagy gőgös vak halottaimon, könyvet lapozva olvasni a fizikai és biológiai összefoglaló lételképzelést, hiszen van Isten, vagy nincsen Isten, sűrűség, kopárság, váz és bolyongás, hártya és oldat, híg szívás, tömény csók, minden azt mondja: élni, élni, élni, élni, élni még!

Vers-jegyzeteimből mosolyogva kihajolva nézni gyermekeimet, ahogy mezitláb vígan viháncolnak körülöttem a konyhában, csöpp talpuk bimbós falevél-alakú recés, eres pára-fossziliákat présel a téglaszínű műanyag-padlóra, földöntik a teli vizespoharat, összetörik a pörköltzsíros tányért, te meg szeliden szőkén veszekszel velük, ők meg meztelenűl hanyatt fekszenek a kék padlószőnyegen, s pehelytelen kopasz vagina-csigaházuk rózsás kürtkapuját mutogatják visongva, pedig lassacskán emberré nőnek, emberivé tudatosulnak, te meg szeliden szőkén veszekszel, én a reggeli utcára kinézek, az emberek munkába mennek, gyerekek iskolába, a narancs-színű szemetesautó piros villogója hangtalan gyors sugárkévében körbeforog, merev fény-ecsettel egyenes, piros vonalakat ken a deres fákra, deres vaskerítésre, dérmirigy pókhálófüggvényre, a dérrel csipogó verebekre.

Gondolnak-e rá? Gondolnak-e arra, gondolnak-e a munkábamenők, nők, férfiak, akiknek reggeli szeme alatt gyűrt és apadt lila ostya-félhold virágzik a hajnalig- tomboló éjszakai szerelemtől, táskát lóbálnak, szatyrot cipelnek, kalapjukat orrtövükig lehúzzák, s szemük alatt a lila szerelem, mint egy boldog ökölcsapás véraláfutás-mályvalevele, árvácska- koponyája, bőrbe-szőtt zöld káposztalepkéje, gondolnak-e a munkába-menők, dologra-sietők, akiknek volt szerelme és akiknek magömlése elmaradt, mert izzadt anyakoca horkolt mellettük az ágyban, gondolnak-e arra, hogy milyen halál jöhet, tűz, láng, füst, tűz, láng, füst, tűz, láng, füst, tűz, láng, füst, tűz, láng, füst, világnagy tűz-medúza, rojtos, szalagos, lánc-csipkés hólyagmedúza tűzből, füstfürtös tűzhólyagmedúza, világrojtos rózsamedúza, Apokalipszis-tűzpolip, Szent János-szemű izzó hólyagüveg merülés lesz-e a kasztrálás után, hogy a város lesz, mint egy tányér halszálka, halgerinc, lerágott csirkecsont a halál asztalán.

S Európa, mint egy rongyos, cafatos, kavernás, vérző tüdő a tűz mellkasában, s a világsziget rózsaszínkék tüdővére a halandóság halál-szájából habosan csorog, véralvadék-cafatokkal habosan lövell. Van aki beteg volt, van aki beteg lesz, szívrohama, agyvérzése, agydaganata holnap, lesz aki elmerohamot kap, anyját öli meg konyhakéssel, s mellette guggol gajdolva, ringatózva, van akiben a skizofrénia gyémántrepedései születnek éppen, mint aki üvöltve szül, s vizelettel, vérrel, ürülékkel robban gátrepedése, asszony, aki megfogant az éjjel, s nem tudja még, de mosolyogva mégis sejti, gyermek, akinek szivében nincs megfelelő merevedés zörög egy sötétkék merevített vászon-iskolatáska, boldog kisanya, aki szoptatott még az előbb, férj, aki azt utálja, amit majd tennie kell nemsokára, ők mindannyian, akik asszonyból embernek megszülettek: gondolnak-e a Tűzkereszt-halálra?

A boldog halálig szeretnék élni még. Ifjúságom megváltó hitét szeretném látni kék szemedben. Tél van. Hószikrák hamu-sírása hull az ólomderengés téli magasból. Paul Cézanne sír az almafa alatt.

Paul Cézanne a téli kertben, az almafa alatt. A házfalak, a háztetők, az űr fénytelen falai. Ne még! Ne még: amikor a halottak ujjait szopogatjuk.

Mikor a holtak ujjait rágcsálva szopogatjuk, mint a sárga pikkelyes tyúklábat, horgas, redős, sárga hengerhernyótyúkláb-ujjakat karácsonyesti közös vacsorán. Ne rágcsáld csámcsogva halottaid maradék emberiség, mint őrűlt asszony halott gyermeke szivét, lábujjait, fülét. A táj konok. Kristálydobozokban ólomdobozok. Ólomdobozokban kristálydobozok. A város fölrepedt aranyerei, vérző aranyércsomó fürtjei a villanyfények, neonfények, higanygőz-fények, vegyifények.

Testedbe bújva erekciós fázis lüktetve futni még. Elmondom ki volt Sáska bácsi. Te nem tudod ki volt Sáska bácsi. Sáska bácsi béres volt Hosszúréten. Amíg meg nem halt, béres volt Sáska bácsi. Holtan is béres volt Sáska bácsi.

Betűméret:

Akkor is béres volt Sáska bácsi. A hidegágyon is Sáska bácsi. A ravatalon is Sáska merülés lesz-e a kasztrálás után. A koporsóban is Sáska bácsi. A földben is béres volt Sáska bácsi. Mert csak béres volt Sáska bácsi. Urasági cseléd Sáska bácsi.

Egy földbirtokon Sáska bácsi. Ahol születtem, Sáska bácsi. Mint egy kiszőrösödött törpe kampósbot, kis gyapjúmohás őzagancs, békanyálas rongyos katonabakancs, deres csigaház, rozsdás patkószög, lilatányéros őzszarvú bodzafaág, penészes halottas-ing, véres ing halotton, mint hóba-kiköpött isten-ostya!

Sáska bácsi. Télen is merülés lesz-e a kasztrálás után Sáska bácsi. Lábai kitolt-szarvú borostyánkő- csigabigák. Bokájára spárgával gyűrűsen, hurkosan, legyezősen kötözve a tehénszar színű régi katonanadrág szára. Mint egy szőke spárgával átkötözött aranyat-vedlő hernyós kályhacső.

Hat gyereke volt Sáska bácsinak. Hat gyereke, meg egy felesége.

Hat síró kölyökmacska, hat síró van-e a kígyóknak péniszük, hat madárszemű meztelen gyomor, hat csipás, taknyos, tűzbéka-orrú futkosó apró pára-ing. Hat csöpp, nagyhajú eleven koporsó, viaszpöcsű égő gyertya. Sáska bácsi tüdőbeteg volt.

Apám is tüdőbeteg volt.

Sáska bácsi minden este, minden éjjel kiment a büdös béresházból. Sáska bácsi minden este, minden éjjel bement a tehénistállóba. Az urasági tehénistállóba. A Jézus-szagú forró tehénistállóba. Szuszogtak, gőzölögtek a foltos tehenek, zöld gyűrűző lepényt potyogtattak, vizeltek, böfögtek, kérődztek, csillogó, hosszú nyálszakállt folyattak. Sáska bácsi letérdelt. A tehén alá térdelt Sáska bácsi.

Az alomba, a húgyos halomba, a szaros szalmába térdelt Sáska bácsi. És szájába vette a tehéncsöcsöt Sáska bácsi. Szájába vette, mint herélt, mint egy eunuch a homoszexuális fejedelem lingáját. És megszopta a csöcsöt Sáska bácsi. Két kézzel markolva az ezüstgyapjas, eres, piros tehéntőgyet.

Ott szopott térdepelve. Száját a tejjel teleszívta. A tehéntőgyet átölelve fogta, mint császári ura zsíros farát a térdeplő eunuch-szolga. A szolga-herélt, aki álló ura előtt térdepelt. És szopta a csöcsöt, a tejet. A tejet le se nyelte, a forró tejet. Csücsörgő, bajszos lila arca kétoldalt kihólyagzott, mint öreg kecskehas. Gedahas, ahogy mondták. Mintha két golyó, két üveggolyó lett volna szájában Sáska bácsinak. A forró tejgolyók, puha tejüveg-gumók, folyékony krumplik lilahólyagosan, eres, kék paradicsombuborékosan az arcbőrt kétoldalt kinyomták.

És Sáska bácsi futott vissza a cselédházba a hóban, a sárban, az esőben, a fagyban mezitláb. A gyerekek ott ültek a csikókályha mellett az ágyon, a dunyhán gatyában, mezitláb. Ültek, tátogattak, mint a madárfiókák. Szájuk fogsoros, piros előgyomor.

Szájuk a gőzölgő nyomor. Szájuk véres tömegsír. Szájuk, mint aki halott, mint aki sír. Letérdelt Sáska bácsi az ágy előtt. Mint kivégzéskor tömegsír előtt.

• Nem hallotta még?
• Itt leszünk ezen a nyáron, mert ezt meg kell tennünk
• Tényfeltáró riportunk közvetlenül azelőtt készült, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal X-aktának nyilvánította az ügyet.

Letérdelt mezitláb a gyermekek előtt. Mint a pásztorok, mint a bethlehemi királyok Kisjézus előtt.

Aki megint nem osztja pártja véleményét. Az elkövetkező hetek nagy dilemmája lesz sokak számára, hogy szabad-e, lehet-e a jobbikos jelöltre szavazni, ha épp neki lesz abban a körzetben a legnagyobb esélye megverni a kormány jelöltjét. Ilyenkor el lehet majd gondolkodni azon, hogy a Jobbik korábban mit tett, illetve hogy mennyit finomodott az elmúlt években, hogy Vona Gábor tett például utalásokat arra, hogy sajnálja a korábbi évek romákat megbélyegző politikáját és uszítását. A középre húzásnak új stílus is kell: a visszafogott, jogállami normákat elfogadó, alapvetően demokrata hozzáállás.

És térdeivel mindíg odébbcsúszva, lassan odébbzötyögve, mint egy csak-térd hadirokkant: sorban a tátott, párolgó gyerekszájakba fújta, spriccelte, köpte, folyatta a tejet, a tehénmeleget, sáskaszájmeleget. Rátapadva bajszos büdös száj a meztelen nyitott csecsemővagina-szájra szájából a szájakba okádta a szájjal lopott tehéntejet.

Ahogy a madár szaros fészkéből tátogó kicsinyét eteti, mert kukacot, harmatot, bogarat, gilisztát, vizet hoz neki, s azt az újszülött- szívig, újszülött-tüdőig kitátott szájba, torokba tömi, a feketebélésű sárga és lila csőrös és szemgolyós, pihés és kopasz bőrtrombitába: úgy okádta szájból a szájba az apa a tejet. A lopott életet. Aztán futott újra az istállóba vissza, tejet tolvajlani habosan, ahogy férfi a sört habosan a korsóból issza, s rohant a tolvaj béres, a tolvaj cseléd a konyhaszobába mezitláb vissza, s letérdelve a dunyha elé: köpte a tejet a tátogó taknyos csillagokba.

Mert úgy ültek ott nemzettjei, mint halott szemhéján merülés lesz-e a kasztrálás után bolyhos, bundás, dülledt legyek, mint az alkony püffedt lila peremén a csillagok.

Vadalma , 0. szám by Gombaszögi Nyári Tábor - Issuu

Ez volt az élet-inga! Ez a futás, lopás, visszafutás, szopva-lopás, köpve-adakozás. Ez a béres-ajándékozás. Ez a cseléd-tejvigasztalás. És meghalt Sáska bácsi és meghalt minden gyerek. Tüdőbaj vitte őket piros hátán a sírba. Lukas vér a földbe. Mesémben bealkonyodtam. Rég volt. Most neked mondtam el karácsonyi énekemet. Nem így!

Ne okos tiszta tolvajként etessem szivedet, tápláljam sziveteket! Éj van. Az éj kitisztult. Az éjből gyémántrögök születnek.

Az éhségragyogásra mi volna vigaszom?